Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#koreai válság

Németh András Világ

Trump, Kim és az előkészítetlen csúcs

Donald Trump alig készült a keddi szingapúri csúcsra, amelyet az egykor „a halál utáni szigetnek” nevezett Sentosán tartanak. Az amerikai elnök tárgyalópartnere, Kim Dzsong Un nem akarta kifizetni a számlát, végül a helyiek állják a költségeket. A találkozó részleteiről szól írásunk, meg arról, hogy miért is szereti Kim a svájci sajtokat.

Németh András Világ

Egy majdnem gyönyörű barátság hétköznapjai – út a szingapúri csúcsig

Közelebb kerülhet az 1950-ben hároméves háborúba torkollott koreai válság megoldása, ha Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szingapúri találkozóján a felek megállapodnak a két Korea közötti békeszerződés feltételeiről, s megkezdik a térség atomfegyvermentessé tételét. Az esélyek nem egyértelműek, kronológiánkból is kiderül, hogy meglehetősen cikcakkos út vezetett az első olyan találkozóhoz, amelyen hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a hatalmon lévő észak-koreai diktátorral. A Trump kirohanásai miatt gyakorlatilag botrányba fulladt hét végi G7-csúcs után különösen érdekes lesz megfigyelni, visszafogja-e magát az ázsiaiakkal állítólag udvariasabban viselkedő amerikai elnök.

MTI Világ

Leváltották az észak-koreai hadügyminisztert

Új ember áll az észak-koreai népi fegyveres erők minisztériuma (a védelmi minisztérium) élén: Dzsang Dzsong Nam a keményvonalas Kim Kjok Sziket váltotta fel, aki csupán hat hónapig vezette a tárcát.

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

A címlapról ajánljuk